






| Civil szervezetek |
|
|
|
|
Településünkön több civil szervezet is működik név szerint:
A Nőszövetség 1999-ben alakult meg, vezetoje Bagi Lajosné. Megalakulásuk óta aktív közéleti szereploi a település kulturális és társadalmi életének. Amellett, hogy tánckara fellép az ünnepségeken – ahol jártak már ír sztepp táncot és magyar népi táncot is. Gyermeknapon ajándékcsomagot készítenek az iskolás és az óvodás nebulóknak, de Mikuláskor is megteszik ugyanezt. A Tiszavirág Horgászegyesület 1993-ban alakult meg, jelenleg 62 tagja van. Fo horgászterületül a Boroszlókerti Holt-Tisza, mely 13 ha-nyi terület. Az egyesület a természetvédelem alatt álló vizet az államtól bérli. A holtágban ponty mellett csuka, harcsa, kárász, keszeg és törpeharcsa is megtalálható és idény szerint kifogható. A Holt-Tiszát fák, bokrok veszik körül, melyek árnyékában ritkaságnak számító növényfajokat is találhatunk. A gyönyöru terület a horgászok mellett különbözo kirándulóvsoportok találka helye is. A védett növény és állatfajok miatt a természetvédelmi szakemberek is folyamatosan ellenorzik ezt a helyet, hiszen a természet megorzése fontos az ellenorök és a horgászok számára is. Sajnos szemetelo, szemét még mindig akad, de a horgászok rendszeresen összeszedik a szemetet. Csapó László, a Horgászegyesület vezetoje elmondta, hogy rendszeresen telepítenek halat a horgászvízbe. |
|
| Utolsó frissités ( 2008. augusztus 03. vasárnap 11:46 ) |